Az elmúlt napokban minden médiumból a dél-oszét háború ömlött a tisztelt fogyasztók fülébe-szemébe. Most is egy kapcsolódó témáról, az oroszok haderőreformjáról közlünk egy rövidke posztot, abban bízva, hogy szakértőink, akik eddig is fényesen bizonyítottak, erről is megmondják a véleményüket.

Rajta hát! Lehet, Putyin tanácsadói is olvassák a Hírsarkot, s itt a soha vissza nem térő alkalom, hogy direkt üzenjetek Vologyának!

A szénhidrogének minden előzetes várakozást meghaladó mértékű árrobbanása extra bevételekhez juttatta a lassan kitikkadófélben lévő orosz államkincstárat. Moszkva nem hezitált sokat a felhasználási területet illetően: a nómenklatúra svájci magánszámláin túl, hadseregének éhes szája is mohón nyeli el a rubel-tízmilliárdokat.

A kilencvenes évek valódi ínséges időszakként írták be magukat a szűkölködésben amúgy meglehetős jártasságot szerzett orosz hadsereg évkönyveibe. A tévében folyton az alkoholista elnöküket (és egyben főparancsnokukat) kellett látniuk, amint tolmácslányok fenekét csipkedi, vagy atomrészegen egy zenekart vezényel, esetleg amint képtelen az elnöki gépből kiszállni a hányási rohamok miatt. Az ilyen mutatványok nem tartoznak a legfelemelőbbek és a legkatonásabbak közé, még akkor sem, ha az orosz néplélek az alkoholizmust a férfiasság egyik megtestesülésének látja és nem betegségnek, főként nem gyengeségnek.

Hónapokat késtek a fizetések, a felszerelés és a haditechnika tragikus állapota katonák százainak életét követelte a jobbára eltussolt üzemi balesetekben; a járulékos veszteség főkategóriaként vonult be az orosz döntéshozók bizalmas beszélgetéseinek toposzai közé.

Az orosz katonai kiadásokról több verzió is kering a szakértők között; ez itt alul a legalább tízféle, általam is olvasott grafikon számtani középarányos-összegeit tartalmazza; plusz-mínusz 12-15% eltérés biztos van a források függvényében, de a trend mindegyiken világos.

Minden jel arra utal azonban, hogy a hét (tizenhét?) szűk esztendőnek vége; az orosz védelmi minisztériumból egyre gyakrabban szűrődik ki pezsgősüvegek dugóinak pukkanása, a tábornoki gerincek egyre egyenesebbek, a pillantások egyre szúrósabbak, a beszédek egyre ércesebben szólnak: Putyin haderőreformja (melynek zászlaját legjobb tanítványa, az éltanuló arcú, kicsit puhánynak tűnő Medvegyev továbbvinni látszik) meghozta első – önbizalomerősítő – gyümölcseit, melyek közül a legutóbbi (figyelem: nem a legutolsó!) a teljes grúz hadsereg lealázása 72 óra leforgása alatt, valamint az a kéjes beintés az USA-nak.

Hiába na: vannak megfizethetetlen dolgok. Minden másra ott a Mastercard.

A katonai terülj-terülj asztalkám érzékeltetéséül itt és most csak egyetlen számszerű adatot idézünk: az elkövetkezendő hét évben új haditechnikai beszerzésre és fegyverzet-korszerűsítésre 190 milliárd dollárt költhetnek az egyenruhások; gazdasági szakértők szerint ez az összeg Moszkvában közel kétszer annyit ér, mint – mondjuk – az USA-ban, hiszen a bérköltség jóval alacsonyabb, illetve a nyersanyagok is kéznél vannak. És ne feledjük, hogy ez a 2005-ös árfolyamon értendő dollár (akkor határozták meg az összeget), nem a mai, harmatgyenge zöldhasú.

Ugye, mennyire más ez az új orosz hadsereg…

A korszerűsítésnek személyügyi vetülete is van, illetve lesz: megkezdődött a jelenleg mintegy 1,1 millió (más források szerint 1,3 millió) fős orosz hadsereg karcsúsítása, illetve a kívánatosnak tartott hivatásos-szerződéses állományúvá konvertálása; a nagyratörő tervek szerint két év múlva az elsőlépcsős alakulatokban kizárólag profik szolgálnak majd, s 2015-ben a hadsereg tervezett összlétszáma nem haladja meg a nyolcszázezret (más források szerint a kilencszázezret). A katonai pálya vonzóbbá tétele érdekében fokozatosan – de erőteljesen – javítják a tisztek és tiszthelyettesek anyagi, egészségügyi és szociális ellátásának szintjét.

 A Putyin által elindított, de már Medvegyev által fújt új katonapolitikai szelek valódi nagyágyúkat is magukkal sodortak: két hónappal ezelőtt mennie kellett például Jurij Balujevszkij hadseregtábornok, vezérkari főnöknek (itt balra a megnyerő fejével), aki jó pár álmatlan éjszakát okozott a gyengébb idegzetű nyugati elemzőknek azzal a jópofának szánt, idén januári kijelentésével, mely szerint Moszkva feljogosítva érzi magát megelőző jellegű nukleáris csapásra is, ha érdekei úgy kívánják. Pajkos mosollyal ugyancsak ő lengette be februárban, hogy az orosz hadsereg kész bevonulni Koszovóba, ha az egykori délszláv tartomány kinyilvánítja függetlenségét. Ez a két, férfiasnak szánt mondat többet ártott Oroszország Anyácska külföldi imázsának, mint két lokális csecsen és egy dél-oszét háború, valamint egy atomtengeralattjáró elsüllyedése együttvéve. Utódja az a Nyikoláj Makarov (itt jobbra), aki – túl azon, hogy állítólag tud késsel-villával enni – minden szempontból elfogadhatónak tűnik a határokon túli partnerek szemében.

Makarovtól nem vennék használt Kalasnyikovot, az biztos.

Senkit ne tévesszen meg a látszat: Moszkva szuperhatalmi álmai nem szívódtak fel nyomtalanul, de Putyin (többek között kágébés múltjából eredeztethetően) nem felhőtologató fantaszta, hanem kőkemény reálpolitikus: tudja, hogy a hosszúra nyúlt, kényszerű téli álmot követően a medvének erőt kell gyűjtenie, mielőtt ismét kicammog a tisztás közepére és szőrös mellkasát döngetve a mézet követeli. Az erőgyűjtéshez pedig keresve sem lehet jobb forrást találni, mint azok a fránya szénhidrogének: a jelenleg kitermelt, évi 550 milliárd köbméter földgáz mennyisége lassú, de biztos növekedést mutat, s 2020-ra várhatóan meghaladja a 660 milliárd köbmétert.

 Az utóbbi napok dél-oszétiai történései világosan megmutatták: az oroszoknak teleszaladt a zsákjuk azzal, hogy itt-ott már úgy beszéltek róluk, mint fogatlan és erőtlen állatkerti nagyvadról, akinek egykori tekintély-foszlányai még ott lebegnek a szélben, de igazából senki sem fél tőle, maximum megmosolyogják egyik-másik mordulását. Számtalanszor leírták, ezért mi csak röviden ismételjük: nem az ötven-hatvanezer dél-oszétnak, nem is a 4,5 milliós Grúziának, s még csak nem is a Kaukázusnak vagy Európának szólt ez az – orosz szempontból közepes hadgyakorlatnak minősülő – helyi háborúcska. A címzett elsősorban az USA és a NATO volt, valamint to whom it may concern.

Hogy milyen lesz tíz-tizenöt év múlva az orosz hadsereg, senki sem tudja (az orosz egyenruhákat például itt tekinthetitek meg, illetve itt olvashattok a legújabbakról).

Két dolog viszont nagyon valószínűnek tűnik:

1.) Kevesebbet nem fognak inni; alkohol területén járatos szakértő ismerősöm szerint ez itt jobbra konyak, és nem bor…

2.) Anyagi gondjai nem nagyon lesznek. És olyan kis gyakorló műveletekre, mint az elmúlt héten, bármikor sort tudnak keríteni, hogy ne jöjjenek ki a formából. Gondoljuk csak végig: az USA-nak meg a NATO tagállamok zömének (az egy Törökország kivételével) sok ezer kilométert kell megtennie ahhoz, hogy katonái valódi puskaport szagolhassanak; Oroszországnak minden ott van, a kertek alatt…