2009 tavaszának külpolitikai hírei között rendre felbukkantak a Moldováról szólók. Az Ukrajna és Románia közé szorult, Dunántúl nagyságú, három és fél millió lakossal rendelkező államot sokan és sokszor „második avagy Kis-Romániának” nevezik, figyelemmel a két ország közös történelemére, kultúrájára, továbbá a népesség mintegy 80 százalékát kitevő, gyakorlatilag a román nyelv egyik tájszólását beszélő moldovánokra.

 

A fővárosban 2009 április elején kitört zavargásokért – amelyek során a vélelmezett választási csalás miatt feldühödött tüntetők a helyi törvényhozás épületét is elfoglalták, kifosztották, majd felgyújtották – Kisinyov (románul: Chişinău) álláspontja szerint Románia a felelős. A szovjet időkben rendőr vezérőrnagyi rendfokozattal rendelkező, belügyminiszterként is tevékenykedő jelenlegi államfő, Vlagyimir Voronin nemes egyszerűséggel Bukarestből irányított fasisztáknak titulálta a tüntetőket, kiutasítva a szomszédos állam nagykövetét és több (kémnek aposztrofált) román újságírót.

A német példa

Amikor a Moldovai Szovjet Szocialista Köztársaság 1991-ben kinyilvánította függetlenségét Moszkvától, sokan mérget mertek volna venni arra, hogy az egy évvel korábbi német példa nyomán a „két román állam” hónapokon belül felszámolja a határsávot és a Prut folyó két partján létrejön a román nemzeti radikálisok 1940 óta dédelgetett álma, a 25 milliós Nagy-Románia. Nos, nem így történt.

Más célok

A kilencvenes évek elején a két állam vezetése (más-más geopolitikai megfontolásból) egymástól eltérő stratégiai célokat tűzött maga elé. Míg Románia az Európai Unióhoz történő politikai és gazdasági felzárkózást, továbbá az ehhez történő mihamarabbi csatlakozási szándékot deklarálta, Moldova a Független Államok Közösségének tagjává válik és egyértelműen orosz befolyási övezet marad, különös tekintettel a Dnyeszteren túli, kváziállamként működő szakadár területeken állomásozó 14. Orosz Hadseregre (amely azóta a kicsit finomabban hangzó Orosz Hadműveleti Csoport nevet viseli).

Orosz nem kell!

A biztonságpolitikai tényekkel a két akkori államfő sem akart vitatkozni. Ion Iliescu (az etnikumközi konfliktusok kockázatával tökéletesen tisztában lévő, régivágású kommunistaként) kijelenti: Románia nem képes és nem is hajlandó arra, hogy 33 ezer négyzetkilométert (hárommillió moldovánnal együtt) felszippantson, ha árukapcsolásként jönne velük nyolcszázezer orosz és háromszázezer ukrán. Ami pedig Mircea Snegurt, az akkori kisinyovi elnököt illeti, kedvenc szavajárása volt, hogy „az egy nemzet – két állam gyakorlat csak Németországban bukott meg; a Prut mentén tökéletesen működik!”.

Különös anyagból vannak gyúrva

1994-95-ben a távolodás jelei még hangsúlyosabbá válnak: a moldovai hivatalosságok az 1991 óta Romániával közös himnusz helyett sajátot választanak, az államnyelvet pedig (a szovjet időket visszaidéző módon) újból „moldován”-nak kezdik nevezni a „román” helyett. A Moldovában évtizede hatalmon levő Kommunista Párt pedig a nemzeti érdekek legvérmesebb védelmezőjeként lép fel, elutasítva az unió gondolatát, és rosszallását fejezve ki azzal szemben, hogy eddig mintegy 200 ezer moldován kért (és kapott) román állampolgárságot.

Elmélet és gyakorlat

Az egyesülést Romániában gyakorlatilag minden jelentős párt olyan témának tartja, amelyről beszélni, vitatkozni lehet ugyan, de politikai realitása jelenleg egyenlő a nullával. Természetesen Bukarest érdekelt abban, hogy keleti határánál (amely két éve egyúttal az EU határa is) egy minél kevesebb problémát okozó, lehetőleg baráti állam legyen. Az is biztosnak tűnik, a román külpolitika kiemelt prioritásai közé tartozik, hogy minél több kisinyovi történésről értesüljön, minél gyorsabban, azt viszont a politikai thriller kategóriájába tartozó elméletnek tűnik, hogy a SIE (Serviciul de Informaţii Externe – Külső Hírszerző Szolgálat, a román polgári hírszerzés) aktív módon avatkozna be Moldova destabilizációjába. Na nem mintha az erkölcsi aggályok akadályoznák őket ebben (egyetlen állam hírszerzésének sem szerepel ez a szóösszetétel a jelmondatában), hanem azért, mert ez egyszerűen Romániának nem érdeke.

A kontinens legszegényebbje

Moldova jelenleg Európa legszegényebb országa: a havi átlagfizetés 160 euró, az egy főre eső GDP 1900 euró, vagyis a megfelelő romániai paraméterek mintegy fele. Egy esetleges unióval keleti szomszédaink olyan terhet vennének a nyakukba, amellyel egészen egyszerűen nem tudnának mit kezdeni; bizonyos számítások szerint ebben az esetben a totális román gazdasági összeomlás (az államcsőd) 4 éven belüli bekövetkezésének esély meghaladja a 80 százalékot.

Ne uniót, hanem Uniót!

A legfrissebb közvéleménykutatások beszédes eredménye szerint Romániában a megkérdezettek 49 százaléka bátorítaná az egyesülést, 31 százalékuk határozottan ellenzi; Moldovában a népesség 43 százaléka szeretne (unióval) román állampolgár lenni, 41 százalékukat „nem érdekli” a téma. Traian Băsescu román államfő (aki amúgy nem szokott a szomszédba menni egy kis populizmusért és nagy szavakért) higgadtan (és számunkra is talán ismerős szavakkal) a következőképpen nyilatkozik: „Valamennyi román egyesülésének és egymásra találásának ideális terepe az Európai Unió; Románia támogatja Moldova erőfeszítéseit az EU felé vezető rögös útján”.