Az Aranytemplom ostroma

Amikor 1984. június harmadikán Indira Gandhi indiai miniszterelnök hosszas tépelődés után utasítást ad a hadsereg elit alakulatainak és elrendeli a szikhek legfontosabb vallási központja, az amritszári Aranytemplom katonai erővel történő megrohamozását, még nem tudja, hogy döntésével egyúttal meghozta saját halálos ítéletét is.

Az északnyugat-indiai Pandzsáb államban élő szikhek (akiknek egyistenhite a hinduizmus és az iszlám egyfajta, akkoriban ideálisnak vélt ötvöződéséből keletkezett mintegy ötszáz évvel ezelőtt) sohasem tartoztak a történelem fenegyerekei közé: békés, emberközpontú, kifejezetten meditatív jellegű vallásuk egyetlen esetben nem ismeri a toleranciát: ha valaki erőszakkal hitük ellen tör.

Két szék közt, a pad alatt

A huszadik század második felében a szikhek hatványozottan megtapasztalták, hogy milyen kényelmetlen dolog két nagy szomszédvallás és egymással folyamatosan acsarkodó nemzet közé ékelődve élni. A húszmilliós szikh népesség hazáját, Pandzsábot az egykori Brit India két utódállama 1947-ben egy huszáros vágással kettéosztotta: nyugati háromnegyedét a muszlim Pakisztán, keleti egynegyedét a hindu India kapta; a szikhek véleményére pedig senki nem volt kíváncsi.

A tolerancia szünetel

A jellegzetes turbánjukról és ápolt arcszőrzetükről könnyen felismerhető szikh férfiaknak és családjaiknak hamarosan távozniuk kellett a Pakisztánhoz került területekről. Indiában eleinte nem volt különösebb problémájuk, de amikor Delhi egyre hangsúlyosabban kezdte érzékeltetni, hogy az egységesnek kikiáltott hindu állam nem nézi jó szemmel a területi szeparatizmus legkisebb megnyilvánulását sem, a saját országról álmodozó szikh máskéntgondolkodók ideiglenesen felfüggesztették a spirituális meditációt és a végső érvhez: az erőszakhoz nyúltak.

Templom, mint erőd

1982-re a szikh-hindu ellentétek napi rendszerességgel torkolltak egymás szent helyeinek meggyalázásába és gyakran emberáldozatokat is követelő véres összecsapásokba. A szikhek egyik vallási (majd katonai ) vezetője, bizonyos Dzsarnail Szingh Bhirnranvale úgy dönt, hogy ellenállása helyszínéül a pandzsábi város, Amritszár melletti kegyhelyet, az Aranytemplomot és környékét választja. Pár tucatnyi követőjével együtt befészkelik magukat az épületbe, fegyvereket szereznek és a környékbeliek szimpátiájától kísérve. 1983 decemberére a környék az indiai kormány által terroristának nyilvánított több száz szikh fegyveres búvóhelyévé vált.

Tüzérség

Többszöri – és teljességgel sikertelen – tárgyalási fordulót követően 1984 kora nyarára a helyzet gyakorlatilag tarthatatlanná vált: a hinduk, illetve a hindu államot szimbolizáló magasrangú tisztviselők elleni fegyveres támadások olyan feszültséget idéztek elő, amelyet Indira Gandhi kormánya már nem tudott tovább elviselni: június harmadikán megszületik a támadási parancs, amelyet az indiai  hadsereg (figyelemmel a szikhek által időközben valóságos erőddé átalakított templomra és az ugyancsak erődítmény-jellegű környékbéli utcákra) biztos, ami biztos alapon rögtön ágyútűzzel kezd. A sors fintora, hogy az akció indiai parancsnoka egy szikh származású generális, Kuldip Szingh Brar vezérőrnagy.

Ejtőernyősök

Az est beköszöntével a környéken lekapcsolják az áramot, s a hadsereg ejtőernyősei megrohamozzák a szikh ellenállási pontokat. Hatalmas vérfürdő veszi kezdetét, mert a védők (akik között az indiai-pakisztáni háborúk számos veteránja található) gondoskodtak arról, hogy sem fegyverben, sem lőszerben ne legyen hiány. Az ostrom hajnalra befejeződik, az indiai páncélosok, a deszantosok és a határőrség különleges erői 05.00 órakor megkapják a „tüzet szüntess!” parancsot. Az összes jelenlévő szikh vezető (beleértve Bhirnranvalet is) életét veszti, a hadsereg mintegy 200 foglyot ejt.

Járulékos (?) veszteségek

A veszteségek statisztikája elég nagy szórást mutat: körülbelül kétszáz indiai és közel ezer szikh halott marad a helyszínen; ez utóbbiak harmada nő és gyermek. A számos civil áldozat annak volt tulajdonítható, hogy egy éppen akkor aktuális szikh vallási ünnepre sok tízezren érkeztek vidékről, s a hadsereg pedig szemmel láthatóan mindenkiben ellenséget látott a környéken, aki nem viselt indiai egyenruhát. Az események egyik következményeként Észak-Indiában valóságos hajtóvadászat indult a szikhek ellen, akik közül további ezrek estek a megtorlások áldozatául, s több tízezren kivándorlásra kényszerültek.

Halál a rezidencián

Az ostrom után a szikheknél is betelt a pohár: a támadást elrendelő Indira Gandhit saját testőrségének két szikh tagja a miniszterelnöki rezidencia kertjében 1984 októberében 31 lövéssel gyakorlatilag kivégzi. A hinduk és a szikhek közötti viszony azóta is feszült, s nemzetközi elemzők szerint egy újabb – az amritszárinál talán még véresebb – fegyveres összecsapás gondolata egyik szembenálló féltől sem áll túl távol, s a kerek évfordulók pedig ideális apropót szolgáltathatnak egy újabb fordulóra…

Nincs

Nincs hozzászólás.

RSS feed for comments on this post. TrackBack URL

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.