MI6 – Őfelsége hírszerzése

Egyetlen hírszerző sem örül a publicitásnak, hiszen ezt a munkát csak rejtett módon, leplezett körülmények között lehet eredményesen végezni. Egyetlen kivételt ismerünk, aki azért erősíti a szabályt, mert kitalált személy: James Bond. Munkaadója, a brit Secret Intelligence Service (egykori nevén az MI-6) azonban nagyon is valóságos szervezet; olyannyira valóságos, hogy 2009-ben ünnepli századik születésnapját.

A Brit Birodalom Védelmi Bizottsága (ma nemzetbiztonsági kabinetnek neveznénk) 1909-ben határozza el, hogy – a monarchia történelmében először – létre kell hozni egy központosított, a kormánynak alárendelt hírszerző szolgálatot, melynek kizárólagos illetékessége a titkosan folytatott információgyűjtésre vonatkozik. Az ötlet állítólag egy Maurice Hankey nevű köztisztviselő agyából pattant ki, akinek elege lett abból, hogy az akkori bulvárújságok naponta közöltek szenzációsnak szánt (és nem mindig alap nélküli) cikkeket az Angliában garázdálkodó német kémekről, feltéve a kérdést: és hol vannak a mieink?

Fantáziadús elnevezések

A frissiben létrehozott Secret Service Bureau (Titkosszolgálati Iroda) a hatáskörök alapján hamarosan kettéválik, s megalakul a belföldi kémelhárítással foglalkozó Home Section (Hazai Részleg), illetve a kifejezetten külföldi hírszerzésre szakosodott Foreign Section (Külföldi Részleg). Amint látjuk, az elnevezések dolgában a britek nem tanúsítottak valami egetverő kreativitást, amit az első világháború kitörésekor tetéztek azzal, hogy a belföldi ügyosztályt átkeresztelik MI-5-re. a kémeket foglalkoztató szervezetet pedig MI-6-ra. A betűk a Military Intelligence, vagyis a Katonai Hírszerzés rövidítéséből származnak, hiszen mindkét szerv a hadseregbe tagozódott.

Az MI-család

Természetesen megalakultak a többi számhoz kapcsolódó szervezeti egységek is, amelyek igen változatos feladatkörrel rendelkeztek: az MI-1 például a titkárságot jelentette, az MI-4 a katonai térképészeket, míg az MI-9 az okmányhamisítókat és a postai cenzúrát. Láthatjuk tehát, hogy a két harcoló alakulat mögött egy nagyon komoly logisztikai és szervezési hátország állt, az elhárítók és a hírszerzők valamennyi szakmai igényének kielégítésére.

A zöld C betű

Az első világháborúban az MI-6 első embere, Sir George Mansfield Cumming máris bebizonyítja, hogy emberei kiválóan sajátították el a szakmai fogásokat: Franciaországban és Belgiumban sikerült olyan informátor-hálózatot kiépíteniük, amely az általa szolgáltatott információkkal elősegítette az Antant győzelmét. Cummings még egy aprósággal is beírta nevét a brit hírszerzés aranykönyvébe: ő honosította meg azt a szokást, amit a főigazgatók (állítólag) azóta is követnek: zöld színű tintával és egy egyszerű C betűvel szignálják az eléjük terjesztett bizalmas ügyiratokat.

A kétfrontos hírszerzés

A két világháború között a brit hírszerzés két irányban igyekezett pozíciókat szerezni: az egyik a Szovjetunió létrejöttét követő bolsevik terjeszkedési kísérletek és a Moszkva által befolyásolt Komintern, a másik pedig a politikai-ideológiai paletta ezzel ellentétes végpontja, a jobbszélen tanyázó Berlin-Róma náci-fasiszta tengely. Tartozunk az igazságnak (és James Bondnak) azzal, hogy leszögezzük: a harmincas években a brit hírszerzés távlatilag nagyobb veszélynek tartotta a kommunizmust, mint a fasizmust, s egy Churchill kellett ahhoz, hogy 1941 júniusában felrázza Britanniát a legendás mondatával: „Mi a teendő, ha a Sátán Luciferrel háborúzik?

Az Öt Pofon

A második világháború során kezdődik az MI-6 történelmének legnagyobb megaláztatása, ami a hatvanas évekig tart: Cambridge-i Ötök néven a szovjetek egy olyan hírszerző csoportot működtetnek az Egyesült Királyságban, amely kizárólag kiváló pedigréjű brit alattvalókból áll, akik meggyőződésből vállalták Moszkva (és a kommunista eszmék) szolgálatát. Közülük hárman is jelentős beosztáshoz jutottak Őfelsége titkosszolgálatában, s nekik köszönhetően olyan helyzet alakult ki, mintha az NKVD két évtizeden keresztül minden reggel részt vett volna a brit hírszerzés csúcsvezetőinek megbeszélésein. Philby, MacLean, Burgess, Blunt, Cairncross – a brit elit tagjai, akik összességében sokkal több kárt okoztak Angliának, mint mondjuk London Luftwaffe általi bombázása.

MI-6 – Enigma: 1-0

Ne legyünk azonban igazságtalanok, hiszen a negyvenes évek komoly eredményeket is hoztak; a nevezetes német katonai kódgép, az Enigma rejtjelének feltörése ugyancsak a brit hírszerzés Bletchley-parki mestereinek kezemunkáját dícséri, akik nem tudták túltenni magukat azon az óriási kudarcon, hogy Németország volt gyakorlatilag az egyetlen európai állam, ahol egyetlen brit hírszerző sem tudott felmutatni valamirevaló eredményeket. A hadtörténészek (vagy a szociálpszichológusok) feladata, hogy erre elfogadható magyarázatot adjanak.

Az albán fiaskó

A hidegháború alatt az angol kémek elsődleges célpontja Moszkva, illetve a Varsói Szerződés volt. Az az igazság, hogy túl nagy eredményeket nem tudtak felmutatni – vagy mi nem tudunk ezekről, csak a kudarcokról. Ez utóbbi kategóriába tartozik az Enver Hodzsa megdöntésére irányuló albán kaland (a “Valuable” művelet), amivel 1949-1952 között az MI-6 (karöltve a CIA-vel) elérte, hogy rajtuk mulatott a világ hírszerző közössége. A két angolszász kémszolgálat ugyanis mindent nagyon pontosan kiszámított és kitervelt, csak a balkáni ember lélektanával nem sikerült megbarátkozniuk, és nem vettek tudomást arról, hogy minden – általuk beszervezett – albánnak van legalább kilenc közeli barátja, akik előtt nem tarthat titkot, mert ezt tiltja a törzsi szokásjog… A művelet dekonspirálódott, s a Sigurimi (vagyis az albán kommunista titkosrendőrség) 2 ezer (!) embert végzett ki és 5 ezret bebörtönzött csak azért, mert a nyugatiak nem fordítottak elegendő figyelmet a nemzeti sajátosságokra.

Bond, a toborzótiszt

1990 óta a Secret Intelligence Service ugyanazzal a dilemmával küzd, mint a többi, évtizedeken keresztül a hidegháborús szembenállásra kondicionált nyugati (és keleti) titkosszolgálat. Sokáig identitás-válságban volt, mert nem tudta, ki is az ellenség, de viszonylag hamar talált magának újakat: napjaink elsődleges célpontjai a terroristák, a szervezett bűnözők, a nemzetközi pénzmosók és a fegyvercsempészek. Az egy évszázados szervezet utolsó ötven éve (legalábbis a laikus nagyközönség számára) összefonódott a már említett James Bonddal, akinek imázsát az utóbbi időben még toborzási célú reklámoknál is felhasználtak.

Happy Birthday, SIS!

Nincs

Nincs hozzászólás.

RSS feed for comments on this post. TrackBack URL

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.