Egy becsapott nemzet: a kurdok

Önmagában az a tény, hogy egy ország államhatárain belül egy (vagy akár több) kisebbségi népcsoport él, még nem jelent feltétlenül biztonsági kockázatot. A komolyabb gondok ott és akkor kezdődhetnek, amikor a többségiek még az (anyaország nálküli)  kisebbség létezését is megkérdőjelezik. És ha mindez  egy olyan, alig 90 éves határokkal rendelkező területen történik, mint a török-szír-iraki-iráni határvidék, a probléma kézzelfoghatóvá válik.

A kurdok (mert róluk van szó) a világ egyik legnépesebb olyan nemzete (bizonyos definíció szerint: kultúrnemzete), amelynek nincs saját állama. Egzakt létszámukat nem lehet tudni (pont a közigazgatásilag őket befogadó államok roppant részrehajló demográfiai adatai miatt), ezért a szakértők óvatosan 25-32 millió főről beszélnek. Ennyien élnek egy összefüggő, három és fél magyarországnyi, négy államhoz tartozó területen (a kurd diaszpóráról most nem beszélve), és többségük hisz egy majdani független Kurdisztánban.

Ősi nemzet

A legelterjedtebb tudományos vélekedés szerint a kurdok az ókori médek és asszírok keveredésének gyümölcsei, akik (az arabok északkeleti offenzívája következtében) a hetedik-nyolcadik század környékén veszik fel az iszlám vallást. Azóta a kurdok sorsa (akik döntő hányada a szunnita irányzathoz tartozik) együvé forrt a muszlimokéval. A 15. században azon kapják magukat, hogy területük határain két – majdani hatalmas – szomszéd élesítgeti oroszlánkörmeit: nyugatról az oszmán törökök, keletről a perzsa birodalom.

Török évszázadok

Az 1514-ben sorra került csaldiráni csatában a sokkal jobban képzett és felfegyverzett törökök megszerzik és bekebelezik az egész ütközőzónát; a kurd történelem (akarva-akaratlanul) a török históriával elválaszthatatlanul összefonódva létezik. Az elkövetkezendő négy évszázad változó intenzitású és szabadságfokú, birodalmon belüli autonómiát hoz a kurdoknak. 1847-ben Bedirhán bej vezetésével fellázadnak a központi hatalom ellen, de szabadságharcukat vérbe fojtják.

Keleten a helyzet változatlan

Az első világháborúban a kurd területeken többször is keresztülmasíroznak a hadviselő felek csapatai. A polgári lakosság életét és vagyontárgyait sem a vendégjátékos oroszok, sem az elméletileg hazai pályán küzdő török katonák nem kímélik. Semleges források 250-300 ezerre teszik az ily módon lemészárolt nők és gyermekek számát, a kurd üggyel szimpatizálók ennek a három-négyszereséről beszélnek.

Egy birodalom bukása

A központi hatalmak csoportjába tartozó Törökország elveszíti a világháborút (nem is csoda, elvégre a mi szövetségesünk volt…), az Oszmán Birodalom (a Monarchiához hasonlóan) darabjaira hullik, s ezekből a darabokból jön létre később a most közel-keletinek nevezett államok kétharmada. A huszadik századi kurd válság 1919-ben, a béketárgyalásokon kezdődik, amikor a győztes nagyhatalmak a kurdoknak független államot ígértek, a teljesen leírt Törökország számlájára.

Kemál pasa színre lép

Jött azonban egy Musztafa Kemál nevű fiatal tiszt, aki nem engedte, hogy mindenki a törökökbe törölje a csizmáját: elkezdődik a négy évig tartó függetlenségi háború, minek következtében Törökország a győztesek által eredetileg neki szánt terület kétszeresét hódítja vissza, többek között Kurdisztán hatvan százalékát (a maradékból 10-10% a brit, illetve francia irányítás alá került Iraknak, valamint Szíriának jut, egyötöde Perzsiáé lesz). A nagyhatalmak elismerik az új török határokat, a független Kurdisztánnak pedig lőttek.

Hegyi törökök?

1925-ben kitör a század első nagy kurd felkelése, amelyet az Atatürk (törökök atyja) utónevet kapott Kemál pasa minden teketória nélkül vérbe fojt, az összes vezetőt felkötteti vagy agyonlöveti. Nagyjából innen datálódik az a hivatalos török álláspont, mely szerint Törökországban kurdok nem léteznek, csak „hegyi török”-nek nevezett törzsek. A második világháború után a kurdok Iránban próbálkoznak meg egy autonómiával, de a sah pont azt lépi, amit Atatürk: hadsereg, megtorlások, tömeges kivégzések, majd erőszakos pacifikáció.

A terror kezdete

A huszadik század hetvenes éveinek elején a kurd függetlenségi álmok ismét erőre kapnak; ekkor bukkan fel a politika színpadán Abdullah Öcalan, aki a törökellenes összeesküvés miatt kapott hatéves fegyházbüntetésének leülését követően megalapítja a Kurd Munkapártot (Partiya Karkerên Kurdistan, közkeletű rövidítéssel: PKK), melynek tagjai 1984 óta merényletekkel gondoskodnak arról, hogy egyetlen ankarai minisztériumban vagy más főhatóságnál se legyen nyugodt álma senkinek. Ez az igyekezet eredményezte máskülönben, hogy a PKK-t Törökországban és az USA-ban évek óta terroristának tekintik – az Európai Unió ez év júliusában vette fel a szervezetet a terrorcsoportok listájára.

Egy népirtás következményei

Az első Öböl-háborút követően (Szaddám Huszein vegyi fegyverek bevetésével hangsúlyossá tett kurdellenes lépései folyományaként) másfél millió iraki kurd menekült át Törökországba, aminek következtében Ankarában enyhén szólva nem örömtüzek gyulladtak. A kurd többségű 13 délkeleti török megyében azóta is negyedmillió kormánykatona figyeli árgus szemekkel az autonómiatörekvések legkisebb jelét. A lokális polgárháború egyenlege az elmúlt 25 évre vetítve: ötvenezer halott, mintegy húszezer politikai fogoly (köztük az életfogytigra ítélt, és kilencszáz katona által a Márvány-tengerben fekvő Imrali börtönszigeten őrzött Öcalan), valamint – óvatos becslések szerint – nyolcvanmilliárd eurónyi anyagi kár.

1 hozzászólás

 1. outatime — 2013-03-24 18:04 

amelyik nepnek nincs meg a sajat orszagalkoto ereje az meg sem erdemli hogy sajat orszaga legyen. A tortenelemben – ugy is mint az allatvilagban – vannak kihalo fajok. Ok elegtelenre vizsgaztak az ELETBEN MARADAS nevu tantargyban.

RSS feed for comments on this post. TrackBack URL

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.